Mikrobiomtesztek – mit mutat meg valójában egy székletvizsgálat?
Egyetlen székletmintából tényleg megmondható, milyen állapotban van a bélflóránk? Mit jelent az, hogy "alacsony Akkermansia", "kevés Bifidobacterium" vagy "dysbiosis"? És mikor ad valóban használható információt egy vizsgálat?
A mikrobiomtesztek egyre népszerűbbek.
Beküldünk egy kis székletmintát.
Néhány hét múlva pedig megérkezik egy sokoldalas eredmény:
Bifidobacterium.
Akkermansia.
Faecalibacterium.
Firmicutes.
Bacteroidetes.
Diverzitás.
Butiráttermelő baktériumok.
Dysbiosis-index.
Néha még egy piros-zöld skála is megmutatja, mennyire "egészséges" a bélflóránk.
Első pillantásra úgy tűnhet, mintha elkészült volna a mikrobiomunk laboratóriumi vérképe.
Van normál érték. Van eltérés. Az eltérést pedig helyre kell állítani.
Csakhogy a mikrobiom nem úgy működik, mint a vér nátrium- vagy hemoglobinszintje.
És az egyik legfontosabb 2025-ös nemzetközi szakértői konszenzus éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy a mikrobiomvizsgálatok klinikai felhasználása jelenleg még jelentős korlátokkal jár. Nincs általánosan elfogadott "ideális mikrobiom", nincs egységes definíciója a dysbiosisnak, és jelenleg nincs elegendő bizonyíték ahhoz, hogy a mikrobiomprofilozást széles körben rutindiagnosztikai vizsgálatként használjuk.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy a mikrobiomvizsgálatok értelmetlenek.
Éppen ellenkezőleg.
A mikrobiomkutatás elképesztően gyorsan fejlődik, és valószínűleg a jövő diagnosztikájának és személyre szabott kezeléseinek fontos része lesz.
De számomra a tesztalapú gondolkodás nem azt jelenti:
"mérjünk meg mindent, amit csak lehet."
Hanem ezt:
Mit szeretnénk megtudni?
Megfelelő vizsgálatot választottunk hozzá?
És tudjuk-e megfelelően értelmezni az eredményt?
Először is: mit vizsgálunk a székletből?
Amikor mikrobiomtesztről beszélünk, általában a székletben található mikroorganizmusok genetikai anyagát vizsgáljuk.
Ez jelentős részben baktériumokat jelent, de a mikrobiom ennél több: gombák, vírusok és más mikroorganizmusok is részei lehetnek.
A mikrobiomprofilozás során ma elsősorban DNS-alapú szekvenálási módszereket alkalmaznak. A 2025-ös nemzetközi konszenzus a 16S rRNS-gén alapú és a teljes metagenomot elemző, úgynevezett shotgun sequencing technológiákat tekinti a mikrobiom taxonómiai vizsgálatának megfelelő alapmódszerei közé.
De már itt megjelenik egy fontos kérdés:
A széklet valóban maga a bélmikrobiom?
Nem teljesen.
A széklet elsősorban a vastagbél lumenében, vagyis béltartalmában található mikrobiális közösségről ad információt. Ez nagyon értékes és könnyen hozzáférhető minta, de a bélnyálkahártyához szorosabban kötődő közösségek részben eltérhetnek attól, amit a székletben mérünk. Ugyanakkor vizsgálatok szerint a széklet megfelelő proxy lehet a vastagbél luminalis mikrobiomjának jellemzésére.
Vagyis amikor egy székletleletet nézünk, pontosabb azt mondani:
"Ezt találtuk ebben a székletmintában."
Mint azt:
"Pontosan ilyen baktériumok élnek az egész bélrendszeredben."
A kettő nem ugyanaz.
Egy székletminta pillanatfelvétel
A mikrobiom személyenként rendkívül változatos.
De még ugyanannak az embernek a mikrobiomja sem teljesen statikus.
Befolyásolhatja többek között:
az étrend, a gyógyszerek, az antibiotikumok, a béltranzit, az életkor, különböző betegségek, és számos környezeti tényező.
A 2025-ös nemzetközi konszenzus ezért azt javasolja, hogy a mikrobiomeredmény értelmezésekor az olyan klinikai adatokat is figyelembe kell venni, mint az életkor, BMI, gyógyszerek, betegségek és a béltranzit.
Ezért egy mikrobiomvizsgálatot én nem úgy képzelek el, mint egy személyi igazolványt:
"Ez vagy te."
Inkább olyan, mint egy fénykép:
"Ebben az időpontban ilyen képet láttunk."
Ez a kép lehet értékes.
De nem feltétlenül örök.
Már az is számít, hogyan kerül a minta a laborba
Ez különösen érdekes.
Hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy a laboreredmény egyszerűen objektív valóság:
ami a papíron szerepel, az pontosan ott volt a bélben.
A valóságban azonban a mintavételtől az eredményig nagyon sok technikai lépés történik.
Hogyan vettük le a mintát?
Milyen stabilizáló folyadékba került?
Mennyi idő telt el a mintavétel és a labor között?
Milyen hőmérsékleten szállították?
Hogyan vonták ki a DNS-t?
Melyik génszakaszt vizsgálták?
Milyen szekvenálási technológiával?
Milyen adatbázisból azonosították a baktériumokat?
Egy 2024-es vizsgálat különböző székletminta-tartósítási módszereket hasonlított össze, és azt találta, hogy a választott tartósító közeg jelentősen befolyásolhatta a mért mikrobiális összetételt és a metabolitprofilt.
Vagyis nemcsak a bél biológiája számít.
A mérés módja is.
És 2026-ban erre kaptunk egy különösen látványos példát.
Ugyanaz a széklet – hét cég – nagyon különböző eredmények
A NIST kutatói 2026-ban hét különböző, közvetlenül fogyasztóknak értékesített mikrobiomtesztelő szolgáltatást vizsgáltak.
Nem hét különböző ember mintáját küldték el.
Ugyanazt a homogenizált emberi székletmintát osztották szét, és minden szolgáltató három azonos mintát kapott.
Összesen 21 készletet küldtek vissza a cégeknek.
Ha a vizsgálatok teljesen összehasonlíthatóak lennének, nagyjából hasonló mikrobiomprofilt kellett volna kapniuk.
Nem ezt történt.
A különböző szolgáltatók eredményei között jelentős eltéréseket találtak, és a cégek közötti technikai különbség nagysága összevethető volt azzal a biológiai különbséggel, amely különböző emberek mikrobiomja között figyelhető meg. A kutatók ezt többek között az eltérő mintavételi, szekvenálási, bioinformatikai és minőségbiztosítási módszerekkel magyarázták.
Ez szerintem rendkívül fontos eredmény.
Nem azért, mert azt bizonyítja:
"Minden mikrobiomteszt rossz."
Nem ezt bizonyítja.
Hanem azt:
nem tekinthetjük automatikusan ugyanannak a mérésnek két különböző cég mikrobiomtesztjét.
A labor és az alkalmazott módszer nagyon is számít.
16S vagy shotgun – mi a különbség?
A mikrobiomteszteknél gyakran találkozhatunk a 16S és a shotgun metagenomikai vizsgálat kifejezésekkel.
A 16S módszer egy baktériumokban megtalálható gén bizonyos régióit vizsgálja.
Ezek alapján következtet arra, milyen baktériumcsoportok vannak jelen.
Ez viszonylag költséghatékony módszer, és nagyon sok mikrobiomkutatásban használják.
A shotgun metagenomika ezzel szemben nem egyetlen génszakaszt céloz meg, hanem a mintában található genetikai anyag sokkal nagyobb részét szekvenálja. Emiatt jobb faj- és bizonyos esetekben törzsszintű felbontást, valamint a mikrobiális gének potenciális funkciójáról is több információt adhat. A mai mikrobiomkutatás egyre gyakrabban kombinálja a shotgun metagenomikát metabolomikai és más "omikai" módszerekkel, mert a puszta baktériumlista helyett egyre inkább a mikrobiom funkcióját szeretnénk megérteni.
Ez nagyon közel áll ahhoz, amiről a butirátos cikkben beszéltünk.
Nemcsak az érdekes:
Ki van ott?
Hanem:
Mit csinál?
Az, hogy egy baktérium jelen van, még nem jelenti, hogy betegséget okoz
Ez egy rendkívül fontos különbség.
Egy mikroorganizmus DNS-ének kimutatása nem automatikusan jelent fertőzést.
Ez különösen igaz olyan mikroorganizmusokra, amelyek egészséges emberekben is jelen lehetnek.
Candida?
Lehet természetes kolonizáció.
Clostridioides difficile?
A baktérium hordozása és a toxin által okozott aktív betegség nem ugyanaz.
Egy opportunista baktérium jelenléte?
Nem feltétlenül jelenti, hogy ő okozza a puffadást.
Ezért a mikrobiomprofilozás és a fertőzésdiagnosztika két külön kérdés.
Ha például egy konkrét bélfertőzésre gyanakszunk, célzott PCR-, antigén-, toxin- vagy tenyésztéses vizsgálatra lehet szükség.
A 2025-ös konszenzus éppen ezért különválasztja a mikrobiomprofilozást a specifikus kórokozók kimutatására alkalmazott PCR- és tenyésztéses módszerektől.
Nem minden székletvizsgálat mikrobiomteszt.
És nem minden mikrobiomteszt alkalmas fertőzés diagnosztizálására.
A calprotectin sem mikrobiomteszt
Ezt is fontos különválasztani.
Ha egy székletvizsgálat calprotectint mér, az nem azt mondja meg, milyen baktériumaink vannak.
A calprotectin gyulladásos marker.
Más székletvizsgálatok például hasnyálmirigy-elasztázt, okkult vért, parazitákat vagy bizonyos kórokozókat vizsgálnak.
Ezeknek lehet nagyon konkrét klinikai kérdésük.
Ezért szerintem rossz következtetés lenne a mikrobiomtesztek jelenlegi korlátaiból azt levonni:
"A székletvizsgálatok nem érnek semmit."
Éppen ellenkezőleg.
Egy megfelelően megválasztott székletvizsgálat rendkívül értékes lehet.
A kérdés mindig az:
mit akarunk vele megmérni?
Mi az a dysbiosis?
Talán nincs még egy szó a mikrobiom világában, amelyet ennyiszer használunk ilyen nehezen meghatározható jelentéssel.
A dysbiosis nagyjából a mikrobiális közösség kedvezőtlen megváltozását jelenti.
Jól hangzik.
De felmerül egy nagyon egyszerű kérdés:
Mihez képest kedvezőtlen?
Van egy tökéletes egészséges mikrobiom, amelyhez mindenkit hozzá tudunk hasonlítani?
Jelenleg nincs.
A 2025-ös nemzetközi konszenzus egyik legfontosabb megállapítása, hogy jelenleg nincs általánosan elfogadott definíciója a dysbiosisnak. Emiatt egyes kereskedelmi "dysbiosis-indexeket" sem lehet automatikusan klinikai diagnózisként kezelni.
Ez nem azt jelenti, hogy a dysbiosis fogalma értelmetlen.
Crohn-betegségben, colitis ulcerosában és számos más betegségben valóban megfigyeltek jellegzetes mikrobiális eltéréseket.
A probléma az, amikor ezt megfordítjuk:
"Más a mikrobiomod, tehát beteg vagy."
A kapcsolat és az ok-okozat itt sem ugyanaz.
Firmicutes/Bacteroidetes arány – egy szám, amely túl sokat ígért
Néhány évvel ezelőtt nagyon népszerűvé vált a Firmicutes/Bacteroidetes arány.
Elterjedt az elképzelés, hogy bizonyos arány "egészséges", más arány elhízásra, dysbiosisra vagy más problémára utal.
Ma már ezt sokkal óvatosabban látjuk.
A 2025-ös nemzetközi konszenzus kifejezetten azt javasolta, hogy az ilyen egyszerű dysbiosis-indexeket – köztük a Firmicutes/Bacteroidetes arányt – ne használják klinikai mikrobiomriportokban egészségi állapotot meghatározó markerként, mert nem képesek megfelelően lefedni az emberek közötti és az egyénen belüli mikrobiomváltozatosságot, és nincs megfelelő bizonyíték az egyszerű ok-okozati értelmezésükre.
Ez jó példa arra, mennyire gyorsan fejlődik ez a terület.
Ami tíz évvel ezelőtt nagyon ígéretes markernek tűnt, arról ma már tudjuk, hogy túl egyszerű.
És ez nem a tudomány gyengesége.
Ez a tudomány működése.
"Kevés Bifidobacterium" – akkor pótolni kell?
Ez az egyik olyan gondolat, amelyet különösen fontosnak tartok.
Tegyük fel, hogy a lelet szerint: Bifidobacterium: alacsony.
Mi az első reakció?
Vegyünk Bifidobacteriumot tartalmazó probiotikumot.
Logikusnak tűnik.
De az előző probiotikumos cikkben már láttuk, miért nem feltétlenül működik így.
Először is:
mit jelent az, hogy "alacsony"?
Milyen referencia-populációhoz képest?
Milyen módszerrel mérték?
Milyen fajokról beszélünk?
Másodszor: miért alacsony?
Kevés a megfelelő fermentálható rost?
Volt antibiotikum?
Más mikroorganizmusok versenyeznek vele?
Megváltozott a bél környezete?
És harmadszor:
ha bevisszük kapszulából, képes lesz-e egyáltalán tartósan megtelepedni?
Ezért én egy mikrobiomeredményt nem gyógyszerbevásárló-listaként szeretnék használni.
Az eredmény kérdéseket adjon. Ne automatikus termékajánlást.
"Alacsony Akkermansia" – most már tudjuk, mit jelent?
Az előző blogban pont az Akkermansiáról beszéltünk.
És ez remek példa.
Az Akkermansia bizonyos metabolikus állapotokkal kapcsolatban ígéretes baktérium.
Humán beavatkozásos vizsgálatok is készültek vele.
Ebből azonban nem következik, hogy mindenkinél ugyanaz az optimális mennyiség.
Sőt, az újabb humán eredmények éppen azt mutatják, hogy a beavatkozásra adott válasz függhet a kiindulási mikrobiomtól.
Vagyis:
az "alacsony" nem mindig diagnózis.
És a "magas" sem automatikusan egészség.
A mikrobiom esetében a kontextus nélkül egy szám sokszor nagyon kevés információt jelent.
Mi a helyzet a diverzitással?
Gyakran halljuk:
"Minél változatosabb a mikrobiom, annál jobb."
Általánosságban valóban sok egészséges populációban összefüggést figyeltek meg a mikrobiális diverzitás és bizonyos kedvező egészségi állapotok között.
De ebből sem kellene univerzális szabályt alkotni.
Nem minden diverzitás jó.
Ha valakinek több potenciális kórokozója van, attól technikailag nőhet a mikrobiális változatosság.
És a különböző testtájak mikrobiomjában sem ugyanaz a diverzitás kívánatos.
A lényeg ismét nem egyetlen szám.
Milyen mikroorganizmusok?
Milyen funkciók?
Milyen környezetben?
A relatív mennyiség is megtévesztő lehet
Ez egy nagyon érdekes probléma.
A mikrobiomriportok többsége azt mutatja:
az összes kimutatott mikroorganizmus hány százalékát adja egy bizonyos baktérium.
Ez relatív mennyiség.
Képzeljünk el egy egyszerű példát.
Van két baktériumunk:
A és B.
Mindkettőből 100 egység.
Tehát:
A = 50%
B = 50%.
Ezután B mennyisége felére csökken.
A továbbra is ugyanannyi.
Az új arány:
A = 67%
B = 33%.
A lelet alapján úgy tűnhet:
"A baktérium elszaporodott."
Pedig A mennyisége egyáltalán nem változott.
Csak B csökkent.
Ez az úgynevezett kompozicionális adat egyik alapvető problémája.
Egy 2025-ben megjelent nagy metagenomikai elemzés ráadásul arra mutatott rá, hogy a teljes székletmikrobiális terhelés önmagában is a mikrobiomvariáció egyik jelentős meghatározója, és ezt a hagyományos relatívabundancia-elemzések nem feltétlenül mutatják meg megfelelően.
Ezért a százalékokkal nagyon óvatosan bánnék.
A baktérium neve mellett a működés is számít
A butirátos cikkben már beszéltünk erről.
Két embernél megtalálhatjuk ugyanazt a baktériumot.
Mégsem biztos, hogy pontosan ugyanaz történik a bélrendszerükben.
A baktériumok különböző géneket hordozhatnak.
Más tápanyagokat kaphatnak.
Más mikroorganizmusokkal dolgozhatnak együtt.
Különböző anyagcseretermékeket állíthatnak elő.
Ezért egyre inkább elmozdulunk attól a kérdéstől:
"Milyen baktériumok vannak benned?"
Efelé:
"Milyen funkciókat végez a mikrobiális közösséged?"
A 2026-os összefoglalók szerint a modern mikrobiomkutatás egyre gyakrabban kombinálja a metagenomikát metabolomikával és más molekuláris módszerekkel annak érdekében, hogy a mikrobiális működést is jobban megértsük.
Számomra ez a mikrobiomvizsgálatok jövője.
Nem egy lista.
Hanem egy működő rendszer feltérképezése.
És mi a helyzet a butirát székletből történő mérésével?
Ez is remek példa arra, hogy egy számot milyen könnyű félreérteni.
A székletbutirát azt mutatja meg, mennyi butirát maradt a mintában.
De nem feltétlenül azt, mennyi termelődött összesen.
A baktériumok megtermelik.
A bélhám egy részét felhasználja.
Más része felszívódhat.
A maradék kerül a székletbe.
Vagyis:
alacsony széklettel ürített butirát ≠ automatikusan kevés butiráttermelés.
És:
magas székletbutirát ≠ automatikusan fantasztikus bélműködés.
Ugyanez igaz sok metabolitra.
A mérés fontos.
De először tudnunk kell, mit jelent fiziológiailag a mért érték.
Mikor lehet mégis hasznos a mikrobiomvizsgálat?
Én nem dobnám ki ezeket a vizsgálatokat.
Szerintem óriási potenciál van bennük.
Lehetnek hasznosak:
kutatásban,
bizonyos klinikai kérdésekben,
ismételt mérésekkel változások követésére,
egyes személyre szabott terápiák fejlődésében,
és olyan esetekben, ahol a vizsgálat eredményének valóban van értelmezhető következménye.
A 2025-ös nemzetközi konszenzus sem azt mondja, hogy a mikrobiomvizsgálatoknak nincs jövőjük. Éppen ellenkezőleg: egy standardizált keretrendszert próbált létrehozni azért, hogy a mikrobiomdiagnosztika bizonyítékokon alapuló módon fejlődhessen. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy jelenleg nincs elegendő bizonyíték a széles körű rutinhasználathoz.
Ez szerintem nagyon fontos különbség:
"Még nem tudunk mindent."
nem ugyanaz, mint:
"Semmit sem tudunk."
Mit nem tennék egyetlen mikrobiomlelet alapján?
Nem hagynék el tíz különböző ételt csak azért, mert egy algoritmus ezt javasolja.
Nem kezdenék hónapokon keresztül öt különböző probiotikumot szedni.
Nem kezdenék gombaellenes programot pusztán azért, mert Candida DNS-t találtak.
Nem próbálnám mindenáron "feltornázni" az Akkermansiát.
Nem tekintenék egy dysbiosis-pontszámot önálló diagnózisnak.
És főleg:
nem kezelnék egy laborleletet az ember helyett.
Mert mindig ott van maga az ember.
Milyen tünetei vannak?
Mióta?
Mit eszik?
Milyen gyógyszereket szed?
Volt-e antibiotikum?
Van-e gyulladás?
Milyen a széklet?
Van-e fogyás, vérszegénység vagy más figyelmeztető jel?
Egy laboreredmény csak akkor értékes igazán, ha bele tudjuk helyezni ebbe a történetbe.
A 2026-os eredmény számomra figyelmeztetés, nem ok arra, hogy minden tesztet kidobjunk
Az, hogy azonos székletminták hét különböző szolgáltatónál jelentősen eltérő eredményeket adtak, komoly kérdéseket vet fel a jelenlegi kereskedelmi mikrobiomtesztek standardizálásával kapcsolatban.
De én ebből nem azt a következtetést vonom le, hogy:
"Ne mérjünk."
Hanem azt:
"Mérjünk jobban."
Tudjuk, milyen módszert használ a labor.
Legyen megfelelő a mintavétel és stabilizálás.
Tudjuk, mit jelent az adott paraméter.
Ismerjük a bizonytalanságot.
Ne adjunk nagyobb jelentőséget az eredménynek, mint amennyit a módszer elbír.
Ez számomra valóban tesztalapú gondolkodás.
Mit jelent számomra a tesztalapú szemlélet?
Sokat használom ezt a kifejezést.
Ezért szeretném pontosan elmondani, mit értek alatta.
A tesztalapú szemlélet számomra nem azt jelenti, hogy mindenkinek minél több laborvizsgálatra van szüksége.
És nem azt jelenti, hogy ha valaminél létezik mérési lehetőség, akkor automatikusan érdemes megmérni.
Számomra inkább ezt jelenti:
Ne találgassunk ott, ahol megfelelő vizsgálattal választ kaphatunk.
De ugyanilyen fontos:
Ne várjunk olyan választ egy vizsgálattól, amelyet az nem képes megadni.
Ha gyulladást akarunk vizsgálni, gyulladásos markert keressünk.
Ha parazitát, célzott parazitavizsgálatot.
Ha cöliákiát, megfelelő szerológiai és szükség esetén további vizsgálatot.
Ha fertőzést, kórokozó-specifikus diagnosztikát.
Ha a mikrobiális közösséget szeretnénk feltérképezni, akkor lehet értelme mikrobiomprofilnak.
De ne kérjük a mikrobiomteszttől, hogy egyedül megmagyarázza:
az ADHD-t, a depressziót, a hormonális problémát, a fáradtságot, az autoimmun betegséget, a túlsúlyt és minden emésztési panaszt egyszerre.
Egyetlen vizsgálat sem tud mindent.
És néha nincs is szükség mikrobiomtesztre ahhoz, hogy jó döntést hozzunk
Ez talán furcsán hangzik egy tesztalapú szemléletet képviselő oldalon.
Pedig szerintem pont ettől lesz hiteles.
Tegyük fel, hogy valaki:
naponta alig eszik zöldséget,
szinte egyáltalán nem fogyaszt hüvelyest,
nagyon kevés rostot eszik,
étrendjének nagy része ultrafeldolgozott élelmiszer,
keveset mozog,
rosszul alszik,
és rendszeresen túl sok alkoholt fogyaszt.
Szükségünk van egy 300 eurós mikrobiomtesztre ahhoz, hogy elmondjuk:
érdemes lenne több változatos növényi ételt, rostot és kevésbé feldolgozott élelmiszert fogyasztani?
Nem feltétlenül.
Ezt a mikrobiomteszt nélkül is tudjuk.
A vizsgálat akkor igazán értékes, ha olyan információt ad, amely megváltoztatja a döntésünket.
Ez az egyik legfontosabb kérdés, amelyet minden teszt előtt fel lehet tenni:
Ha megkapom az eredményt, mit fogok másképpen csinálni?
Ha a válasz az, hogy:
"semmit",
akkor lehet, hogy nincs szükség arra a vizsgálatra.
Mit képviselek én a mikrobiomtesztekkel kapcsolatban?
Hiszek a mérésben.
De nem hiszek a mérés fetisizálásában.
Egy laboreredmény nem attól jó, hogy húsz oldal hosszú.
Nem attól pontosabb, hogy száz baktérium neve szerepel rajta.
Nem attól lesz személyre szabott, hogy egy algoritmus piros és zöld színeket rendel hozzá.
A jó vizsgálat számomra az, amely:
egy értelmes kérdésre ad megbízható választ.
És az eredményt úgy értelmezzük, hogy közben tudjuk:
mit mértünk,
hogyan mértük,
milyen korlátai vannak,
és hogyan illeszkedik az adott ember teljes képébe.
A mikrobiomteszt lehet egy nagyon érdekes puzzle-darab.
De nem maga a teljes kép.
És talán ez az egyik legfontosabb tanulsága az egész mikrobiom-sorozatnak.
Nem egyetlen baktérium határozza meg az egészségünket.
Nem egyetlen "dysbiosis score". Nem egyetlen butirátérték. Nem egyetlen Akkermansia-szám.
A rendszer számít. A mikroorganizmusok. A működésük. A táplálkozás. A bélbarrier. Az immunrendszer. A gyógyszerek. Az alvás. A mozgás. A stressz. És maga az ember.
Számomra a tesztalapú szemlélet nem azt jelenti, hogy minél többet mérünk, annál többet tudunk. Azt jelenti, hogy a megfelelő kérdéshez a megfelelő vizsgálatot választjuk, majd az eredményt nem önmagában, hanem az egész ember történetével együtt értelmezzük. A mikrobiomteszt értékes eszköz lehet – de nem diagnózisautomata, és nem bevásárlólista probiotikumokhoz.