Szelén – apró nyomelem, amely nélkül a pajzsmirigy és a sejtvédelem sem ugyanaz
Kevés kell belőle, de nem mindegy, mennyi jut a szervezetbe. A hiány és a túlzott bevitel egyaránt felboríthatja azt a finom egyensúlyt, amelyet támogatni szeretnénk.
A szelénről sokáig jóval kevesebbet beszéltünk, mint a D-vitaminról, a magnéziumról vagy a cinkről. Ma azonban egyre több pajzsmirigyet támogató, immunrendszerre összeállított és antioxidáns készítményben találkozunk vele.
Ha valakinek Hashimoto-pajzsmirigygyulladása van, gyakran szelént ajánlanak neki.
Ha szeretné támogatni az immunrendszerét, szeléntartalmú készítményt keres.
Ha gyermekvállalásra készül, javítani szeretné a férfi termékenységet, vagy erős oxidatív terhelésről olvas, szinte biztosan beleütközik ennek a nyomelemnek a nevébe.
Könnyű arra következtetni, hogy a szelénből egy kicsit több mindenkinek jót tesz.
Pedig a szelén éppen arra tanít bennünket, hogy a szervezet működésében nem mindig a nagy mennyiség jelenti a nagyobb támogatást.
A szelén esszenciális nyomelem. Csak nagyon kis mennyiségben van szükségünk rá, ennek ellenére legalább huszonöt emberi szelenoprotein alkotórésze. Ezek a fehérjék részt vesznek többek között a pajzsmirigyhormonok anyagcseréjében, a DNS előállításában, a reproduktív működésben, az immunrendszer szabályozásában és a sejtek oxidatív károsodással szembeni védelmében.
A szelén tehát nem egyszerűen egy újabb antioxidáns a sok közül.
Beépül olyan fehérjékbe, amelyek nélkül bizonyos folyamatok nem megfelelően zajlanának le.
Ez azonban még nem jelenti azt, hogy minél több szelént viszünk be, annál erősebb lesz a sejtvédelem, a pajzsmirigy vagy az immunrendszer.
Ismét meg kell különböztetnünk két egészen eltérő helyzetet:
a valódi hiány rendezését és a már megfelelően ellátott szervezet további kiegészítését.
A kettő nem ugyanaz.
Nem minden oxidáció az ellenség
A szelén legismertebb szerepei közé tartozik az oxidatív folyamatok szabályozása.
A glutation-peroxidázok és a tioredoxin-reduktázok szeléntartalmú enzimek. Segítenek szabályozni a sejtekben keletkező reaktív vegyületeket, és részt vesznek a sejtek fehérjéinek, membránjainak és genetikai anyagának védelmében.
Az "antioxidáns" szót azonban gyakran úgy használjuk, mintha a szervezetben minden oxidatív folyamat káros lenne, és minél több antioxidánst juttatunk be, annál tisztábbá és egészségesebbé válnánk.
A valóság ennél jóval összetettebb.
A reaktív oxigénvegyületek nem pusztán veszélyes hulladékok. Kis mennyiségben jelzőmolekulaként is működnek, részt vesznek az immunválaszban és több sejtszintű alkalmazkodási folyamatban. A cél tehát nem az, hogy minden oxidatív reakciót elnyomjunk, hanem hogy a szervezet képes legyen szabályozni őket.
A szelén ebben a szabályozásban vesz részt.
Nem egyszerű radírgumi, amely eltörli a "szabad gyököket".
És nem olyan anyag, amelyből korlátlanul többet adva egyre nagyobb védelmet kapunk.
Számomra ez fontos különbség, mert az antioxidánsok körül is kialakult egy olyan gondolkodás, amelyben a biológiailag szükséges szerepből nagyon gyorsan univerzális gyógyító ígéret lesz.
Ha egy enzim működéséhez szükséges a szelén, akkor a hiány valóban korlátozhatja annak működését.
Ha azonban az enzimrendszer már megfelelően telített, a további szelén nem feltétlenül teszi még aktívabbá vagy még hatékonyabbá.
A szervezet nem egy feneketlen tartály.
A pajzsmirigy különösen szoros kapcsolatban áll a szelénnel
A pajzsmirigyben a test többi szervéhez képest különösen magas a szelén koncentrációja. Ennek egyik oka, hogy több szelenoprotein közvetlenül részt vesz a pajzsmirigyhormonok előállításában, átalakításában és a pajzsmirigyszövet védelmében.
A pajzsmirigy főként T4-hormont termel. A T4 jelentős része később különböző szövetekben alakul át biológiailag aktívabb T3-má. Ebben az átalakításban úgynevezett dejodináz enzimek vesznek részt, amelyek szelént tartalmaznak.
A szelén tehát nem "pajzsmirigyhormon".
Nem helyettesíti a pajzsmirigy működését.
De része annak az enzimrendszernek, amely a hormonokat megfelelő formába alakítja.
A pajzsmirigyhormonok előállítása során hidrogén-peroxid is keletkezik. Ez szükséges része a hormontermelésnek, ugyanakkor megfelelő szabályozás nélkül károsíthatná a pajzsmirigy sejtjeit. A glutation-peroxidázok és más szeléntartalmú enzimek hozzájárulnak ennek a környezetnek a szabályozásához és a pajzsmirigyszövet védelméhez.
Ezért biológiailag teljesen érthető, hogy a szelén és a pajzsmirigy kapcsolata ennyire sok kutatót foglalkoztat.
A kérdés azonban itt sem az, hogy szükséges-e a szelén.
Szükséges.
A valódi kérdés az, hogy:
kinek alacsony az ellátottsága, kinél jelenthet előnyt a pótlás, és mikor válik a logikus biológiai elméletből túlzott ígéret?
Hashimoto-pajzsmirigygyulladásban végzett vizsgálatok egy részében a szelénpótlás mellett enyhén csökkent az anti-TPO-antitestek és bizonyos csoportokban a TSH szintje. Ugyanakkor nem mutattak következetes változást az FT3-ban, az FT4-ben, a pajzsmirigy méretében vagy minden vizsgált életminőségi mutatóban. A 2024-ben ismertetett összegzés szerzői is további vizsgálatokat tartottak szükségesnek annak eldöntésére, hogy a szelén képes-e valóban lassítani a Hashimoto előrehaladását vagy megelőzni a pajzsmirigy-alulműködést.
Ez számomra nem azt jelenti, hogy a szelénnek nincs jelentősége Hashimoto esetén.
Azt jelenti, hogy az antitestszint változása és a betegség valódi kimenetele nem feltétlenül ugyanaz.
Egy laborérték csökkenése érdekes lehet.
De önmagában még nem bizonyítja, hogy:
- megszűnik az autoimmun folyamat,
- helyreáll a pajzsmirigy működése,
- nem lesz szükség pajzsmirigyhormonra,
- vagy minden tünet javulni fog.
A Hashimoto nem egyetlen tápanyag hiánya.
Szerepet játszik benne a genetikai hajlam, az immunrendszer működése, a jódellátottság, az életkor, a hormonális környezet és számos más tényező.
A szelén lehet része a teljes képnek.
De nem válik ettől önálló pajzsmirigy-kezeléssé.
A jód és a szelén kapcsolatát sem lehet figyelmen kívül hagyni. A jód a pajzsmirigyhormonok szerkezeti alkotórésze, a szeléntartalmú enzimek pedig részt vesznek azok átalakításában és a pajzsmirigy oxidatív védelmében. A szelénhiány fokozhatja a jódhiány bizonyos kedvezőtlen hatásait, de az egyik nyomelem pótlása nem helyettesíti automatikusan a másik megfelelő ellátottságát.
A test ismét nem különálló kapszulákban gondolkodik.
Rendszert működtet.
Immunrendszer, termékenység és sejtosztódás
A szelén a megfelelő immunműködéshez is szükséges. Klinikai hiánya gyengítheti a védekezőképességet és növelheti a fertőzésekkel szembeni sérülékenységet, ugyanakkor az immunrendszer működését egyetlen laborértékkel vagy tápanyaggal nem lehet teljesen leírni.
Én itt sem az "immunerősítés" kifejezést használnám.
Egy jól működő immunrendszernek nem az a feladata, hogy mindig a lehető legerősebben reagáljon.
Fel kell ismernie a veszélyt.
Megfelelő választ kell adnia.
Majd a veszély elmúltával le kell állítania a reakciót.
A túl gyenge immunválasz problémát jelenthet.
De a túlzott vagy rosszul irányított immunválasz szintén káros lehet.
A megfelelő szelénellátottság tehát az immunrendszer szabályozott működésének egyik feltétele, nem pedig egy olyan kapcsoló, amelyet egyre magasabbra kell állítanunk.
A reproduktív működésben szintén szerepet játszanak szelenoproteinek. A szelén kapcsolatban áll a spermiumok kialakulásával, szerkezetével és mozgásával. Egyes kisebb vizsgálatokban alacsony szelénszinttel és csökkent spermium-mozgékonysággal élő férfiaknál javulást figyeltek meg szelénpótlás mellett. Más vizsgálatok módszertani korlátai miatt azonban még nem lehet általánosan kijelenteni, hogy a szelén minden férfi termékenységi problémáját javítja.
Ez ismét ugyanazt a fontos mintázatot mutatja:
Ha hiányzik egy alapvető építőelem, annak rendezése javíthatja a működést.
Ha viszont a rendszer már megfelelően ellátott, a további bevitel nem biztos, hogy tovább növeli a teljesítményt.
Egy termékenységi probléma mögött állhat hormonális eltérés, hereeredetű betegség, fertőzés, genetikai tényező, gyógyszerhatás, dohányzás, hőterhelés, életkor vagy számos más ok.
A szelén fontos lehet.
De nem helyettesíti a teljes kivizsgálást.
A szeléntartalom nemcsak az ételtől, hanem a termőföldtől is függ
A szelén egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy a növényi élelmiszerek szeléntartalma jelentősen függ a talaj összetételétől.
Ugyanaz a gabona, hüvelyes vagy zöldség egészen eltérő mennyiségű szelént tartalmazhat attól függően, hol termesztették, milyen formában volt jelen a szelén a talajban, milyen volt a talaj pH-ja és szervesanyag-tartalma. Emiatt a növényi források szeléntartalma földrajzilag nagyon változó lehet.
Ez megmutatja, miért nem mindig lehet egy általános tápanyagtáblázatból pontosan kiszámítani valakinek a szelénbevitelét.
Az állati eredetű élelmiszerek szeléntartalma általában kiszámíthatóbb, részben azért, mert az állatok szövetei szabályozzák a szelén koncentrációját, és az állati takarmányokat sok esetben kiegészítik vele. Európában ezért a hús, a hal, a tojás és más állati eredetű élelmiszerek gyakran megbízhatóbb források, míg vegetáriánus és különösen vegán étrend mellett átlagosan alacsonyabb lehet a bevitel. Ez nem jelenti azt, hogy növényi étrenden szükségszerű a hiány, de a forrásokra tudatosabban kell figyelni.
A szelénben gazdag élelmiszerek közé tartozhatnak a tengeri halak és más tengeri ételek, a húsok, a belsőségek, a tojás, a tejtermékek, egyes gabonák és a paradió.
A paradió külön figyelmet érdemel.
Gyakran halljuk azt a tanácsot, hogy naponta egy-két paradió tökéletesen megoldja a szelénbevitelt.
Ez azonban sokkal kevésbé pontos, mint amilyennek hangzik.
A paradió szeléntartalma rendkívül változó. Függ a termőterülettől, a talajtól és magától a terméstől is. Az amerikai adatok átlagosan nagyon magas mennyiséget mutatnak, de az egyes mérések között jelentős különbségek vannak. Egyetlen szem a NIH összefoglalója szerint hozzávetőleg 68–91 mikrogrammot is tartalmazhat. Ezért érdemes óvatossággal fogyasztani.
A természetes tehát itt sem jelent automatikusan korlátlant.
Egy kapszulát könnyebb veszélyesnek látni, mert koncentrált készítmény.
Ez nem azt jelenti, hogy a paradió rossz élelmiszer.
Azt jelenti, hogy nem érdemes úgy kezelni, mintha minden szem pontosan kimért szeléntabletta lenne.
Mérhető-e pontosan a szelénellátottság?
A gyakorlatban leggyakrabban a vérszérum vagy a plazma szelénkoncentrációját vizsgálják. Ez elsősorban a közelmúltbeli ellátottságról adhat információt. A haj és a köröm szeléntartalma hosszabb időszak bevitelét tükrözheti, míg bizonyos szelenoproteinek – például a szelenoprotein P vagy a glutation-peroxidáz – funkcionális markerként is használhatók. Ezeket azonban több tényező, köztük a gyulladás is befolyásolhatja.
Nincs tehát egyetlen tökéletes szelénteszt, amely minden embernél és minden helyzetben pontos választ ad.
Egy laboreredmény értelmezésénél számít:
Miért készült a vizsgálat?
Milyen az étrend?
Milyen országban és milyen forrásokból származnak az elfogyasztott ételek?
Van-e felszívódási probléma?
Fennáll-e gyulladás vagy krónikus betegség?
Szed-e az illető szeléntartalmú multivitamint, pajzsmirigykészítményt vagy több különböző étrend-kiegészítőt?
Mert könnyen előfordulhat, hogy valaki nem is gondolja magáról, hogy szelént pótol, közben a multivitaminja, a hajvitaminja és a pajzsmirigyet támogató készítménye is tartalmaz belőle.
A külön-külön mérsékeltnek tűnő mennyiségek összeadódnak.
A szelénhiány önmagában ritkán okoz egyértelmű, jellegzetes betegséget. Inkább olyan biokémiai változásokat idézhet elő, amelyek más terhelésekkel, hiányokkal vagy betegségekkel együtt növelhetik bizonyos problémák kockázatát. Súlyos, talajeredetű hiányállapotokat egyes kínai és más földrajzi területeken szívizombetegséggel és csont-ízületi eltérésekkel is összefüggésbe hoztak.
Európában a bevitel egyes csoportokban alacsonyabb lehet, különösen kevés állati eredetű élelmiszert tartalmazó étrend mellett. A német DGE becsült megfelelő napi beviteli értéke felnőtt nőknek 60 mikrogramm, férfiaknak 70 mikrogramm, szoptatás alatt pedig 75 mikrogramm. Ezek népességi tájékozódási értékek, nem minden ember személyes laboreredményből kiszámított szükségletei.
Amikor az antioxidánsból túl sok lesz
A szelén egyik legfontosabb sajátossága, hogy a szükséges és a túlzott mennyiség között kisebb a mozgástér, mint sok más tápanyagnál.
A tartósan magas bevitel szelenózist okozhat.
Korai jele lehet a fémes íz a szájban és a jellegzetes, fokhagymára emlékeztető lehelet. Később megjelenhet hajhullás, a körmök törékennyé válása vagy elvesztése, bőrkiütés, hányinger, hasmenés, fáradtság, ingerlékenység és idegrendszeri eltérés.
Figyeljük meg az ellentmondást.
A cinkhez és több más tápanyaghoz hasonlóan a szelénhiányhoz gyakran társítunk hajhullást, gyengeséget és rosszabb immunműködést.
De a túl sok szelén szintén okozhat hajhullást, fáradtságot és testi panaszokat.
Ha valaki ezekre a tünetekre egyre több szelént kezd szedni, miközben valójában már túl magas a bevitele, éppen azt az állapotot erősítheti, amelyet megpróbál megszüntetni.
Ezért annyira fontos az okok keresése.
A tünet önmagában nem mondja meg, hogy kevés vagy sok van valamiből.
Az EFSA jelenlegi, felnőttekre vonatkozó tolerálható felső beviteli szintje napi 255 mikrogramm, az összes élelmiszerből és étrend-kiegészítőből együtt. Ez nem ajánlott célérték, hanem olyan felső határ, amelyet a tartós túlzott bevitel kockázata alapján állapítottak meg.
Egyes étrend-kiegészítők önmagukban 200 mikrogramm szelént tartalmaznak.
Ha ehhez rendszeresen paradió, multivitamin és szelénben gazdag étrend társul, a teljes mennyiség már egészen más képet mutathat, mint amit egyetlen doboz címkéje alapján gondolnánk.
Megelőzi-e a rákot, ha több szelént szedünk?
A szelén és a daganatos betegségek kapcsolata jól mutatja, milyen könnyen keverjük össze a biológiai lehetőséget a bizonyított klinikai hatással.
A szeléntartalmú fehérjék részt vesznek az oxidatív védelemben, a DNS-javításban, a sejtosztódásban és az immunfolyamatokban. Ez alapján teljesen érthető, hogy felmerült: talán a magasabb szelénellátottság csökkentheti bizonyos daganatok kockázatát.
Megfigyeléses vizsgálatokban valóban találtak kapcsolatot az alacsonyabb szelénstátusz és több daganattípus gyakoribb előfordulása között.
A nagy, ellenőrzött vizsgálatok azonban nem igazolták, hogy a szelénkészítmények általánosan megelőznék a prosztata- vagy más daganatos betegségeket. A SELECT vizsgálatban a szelénpótlás nem csökkentette a prosztatarák kockázatát, magasabb kiindulási szelénstátuszú férfiaknál pedig a nagyobb kockázatú prosztatadaganat gyakoribb előfordulását is megfigyelték. A randomizált vizsgálatok összességében nem mutattak érdemi csökkenést a daganatok előfordulásában vagy a daganatos halálozásban.
Ez nem azt jelenti, hogy a szelénnek nincs szerepe a sejtek védelmében.
Azt jelenti, hogy a normális élettani működéshez szükséges tápanyag és a daganatellenes gyógyszer nem ugyanaz.
A hiány rendezése fontos lehet.
De egy már megfelelően ellátott szervezet további szelénnel való elárasztása nem bizonyított rákmegelőző stratégia.
És a szelén természetesen nem helyettesítheti az onkológiai kivizsgálást vagy kezelést.
A kritikus gondolkodás számomra nem azt jelenti, hogy mindent elutasítunk, ami természetes vagy ami még kutatás alatt áll.
Azt jelenti, hogy különbséget teszünk:
a sejtkísérlet,
a megfigyelt összefüggés,
a kisebb klinikai vizsgálat,
és a valóban igazolt emberi egészségi hatás között.
Mit képviselek én ebben a kérdésben?
A szelént rendkívül fontos nyomelemnek tartom.
Nélküle nem működnének megfelelően azok az enzimrendszerek, amelyek a pajzsmirigyhormonok átalakításában, a sejtek védelmében, az immunrendszerben és a reproduktív működésben vesznek részt.
De nem hiszek abban, hogy mindenkinek automatikusan szelénkészítményt kell szednie.
És abban sem, hogy a magasabb bevitel minden esetben nagyobb védelmet jelent.
A szelénnél különösen fontos lenne megkérdezni:
Milyen az étrend?
Milyen termőterületről származnak az ételek?
Fogyaszt-e az illető halat, tojást, húst vagy más megbízható forrást?
Növényi étrenden él-e?
Van-e pajzsmirigybetegsége, és valóban megvizsgálták-e annak teljes történetét?
Szed-e több, szelént is tartalmazó készítményt?
Van-e értelme a mérésnek az adott helyzetben?
És mit szeretnénk elérni a pótlással?
Nem ugyanaz a helyzet egy valóban alacsony ellátottságú embernél, mint annál, aki több száz mikrogramm szelént fogyaszt, mert az interneten azt olvasta, hogy antioxidánsként minden betegségtől megvédi.
A valódi holisztikus gondolkodás szerintem nem azt jelenti, hogy minden tünet mögött újabb hiányállapotot keresünk.
Hanem azt, hogy a teljes rendszert vizsgáljuk.
A szelént. A jódot. A vasat. A cinket és a rezet. A pajzsmirigy működését. Az étrendet. A bélrendszert. A gyulladásos állapotot. A gyógyszereket.
És magát az embert, aki nem egy laborértékekből és kapszulákból álló gép.
A szelén kis mennyiségben működik.
Talán éppen ezért olyan könnyű alábecsülni.
De ugyanilyen könnyű túlértékelni is.
A szelén nem attól értékes, hogy minél többet viszünk be belőle. Hanem attól, hogy a megfelelő mennyiségben beépülhet azokba a fehérjékbe, amelyek a pajzsmirigyet, a sejtvédelmet, az immunrendszert és a reproduktív működést támogatják. Ennél a nyomelemnél a hiány és a túlzás egyaránt megzavarhatja az egyensúlyt. A cél ezért nem a maximális bevitel, hanem annak megértése, hogy az adott szervezetnek valóban mire van szüksége.
A következő cikkben folytathatjuk a B-vitaminokkal: miért nem egyetlen vitaminról, hanem egymással szorosan együttműködő tápanyagok egész családjáról beszélünk?